Ami miatt utálom az év végét…

Ha tetszik, ha nem két hét és már nem 2016-ot fogunk írni keltezéskor, hanem 2017-et. Személy szerint nekem már évek óta nincs se karácsonyi-, sem pedig szilveszter-hangulatom. Hogy ez azért van, mert az utóbbi időben ez az ünnep is a vizsgákra készülésről szólt; vagy mert mostanában nem láttam nagyobb mennyiségű havat és karácsonyfát egymás mellett; esetleg mert már én is felnőttem – nem tudom. Az viszont biztos, hogy alig várom, hogy vége legyen és már márciust írjunk. Akkorra nagyjából mindenki lenyugszik.

Csokorba szedtem, ami miatt számomra (és tudom, hogy még jó pár ember számára is) problémás ez az év vége-dolog:

  1. Alig múlik el Mindenszentek és máris ott vannak a boltok polcain a különböző csokimikulások, adventi naptárak, karácsonyi díszek. Egy picit had élvezzem már az őszt, köszi!
  2. Aztán hirtelen jön a hideg, a mínuszok. Nekem meg egy normális (meleg!) kabátom sincs, amit felvehetek – szétfagyok!
  3. A buszon, vonaton vagy 40 fok van, vagy egyáltalán nincs fűtés (nem tudom melyik a jobb).
  4. A bevásárlóközpontokban persze pont jó a hőmérséklet – csak nem éppen kabátban és mindenféle szatyrokkal felszerelkezve!
  5. Karácsonyi filmek mindenhol – természetesen ugyanazok, mint tavaly. Hányszor nézzem meg még őket?
  6. Karácsonyi zenék – dettó ugyanez!
  7. Semmilyen tippem sincs, hogy kinek mit vegyek karácsonyra. Beszélgetés közben elemzem a családtagokat, hátha jön valami ötlet, de esélytelen…
  8. És hogy én mit kérek karácsonyra? Mondjuk… nem tudom?!
  9. El kell menni az év végi céges bulira – avagy kötelező pofavizit.
  10. Erre persze lövésem sincs mit vegyek fel, hogy ne legyek túl kitűnő vagy alul-öltözött.
  11. Jön a hard close-tól kezdve az év végi zárásig minden – káosz a munkahelyen.
  12. Na és persze az új évi fogadalom… kérdem én: minek? Ha valamit nagyon akarok, akkor azt év közben is elérem.
Reklámok

Téli bakancslista

December 1. A várva várt hónap! Sokáig utáltam a telet, aztán pár éve az események megszerettették velem. Igaz, idén sem lesz egyszerű, mert a vizsgaidőszak még mindig program a naptáramban, azért szeretem a karácsonyi hangulatot, hogy új évet kezdünk, hogy új lapot veszünk elő. Egy csokorba gyűjtöttem azokat a dolgokat, amiket ezen a télen mindenképpen teljesíteni akarok:

  1. Elő a vastag csizmákkal! – az időszak, mikor a magassarkúk mellett megjelennek a hótaposók és vastag UGG-stílusú csizmák. Imádom!
  2. Jégkorizni a barátokkal – imádok azokon röhögni, akik nagy csattogásokat követve elesnek, imádok én is elesni a jégen. Pihenésképpen pedig forralt bort szürcsölgetni a pálya melletti padokon.
  3. Hóban fetrengeni – hóembert építeni, hócsatázni, hóban birkózni. Igaz, ehhez hó is kell, nem is kevés, szóval már csuriban vannak az ujjaim.
  4. Kézzel készített ajándékot adni karácsonyra valakinek – sokkal személyesebbnek és értékesebbnek gondolom, mint bármilyen drága pénzért vásárolt darabot.
  5. Pléddel betakarózva TV-t nézni – egy jó film, forró tea a kézben és már meg is van a tökéletes esti program!
  6. Egész nap pizsamában lenni és ki sem mozdulni otthonról – a meleg szoba ablakából figyelni a hulló havat vagy a zord időjárást. Csak ülni egész nap a kanapén és egy könyvet olvasgatni. Már alig várom!
  7. Barátokkal ünnepelni a szilvesztert – 4 éve volt utoljára normális szilveszterem, azóta minden december 31-ét a tánccsoportommal töltöttem egy fellépés keretei között. Imádom őket, félreértés ne essék! Csak szeretnék már egy olyan “nyugis” szilvesztert, amikor este 8-kor még otthon készülődök az esti bulira, aztán valakinél összegyűlünk és a barátokkal köszöntjük az Újévet.
  8. Téli tájat fotózni – ki szeretnék menni az arborétumba vagy valami olyan helyre, ami nem betontenger és képeket szeretnék készíteni a szunnyadó tájról. Kikapcsol, lenyugtat, aztán pedig gyönyörködhetek az elkészült alkotásokban.
  9. Végül, de nem utolsó sorban pedig: átmenni a vizsgákon!

– 2016. december –

Vonatos meglepetés

Nem hittem el, olyan történt velem! Mikor ért be a vonat az állomásra beállt elém egy korombeli férfi a lépcsőre. Mondom tuti siet, hadd menjen. Aztán mikor szállt le megfordult és nyújtotta nekem a kezét, majd lesegített a lépcsőkön a magas vonatról.

Hölgyeim! Vannak még úriemberek!

Életem filmje

Vasárnap esti programként megnéztem a Halálsoron című filmet. Ez nem az a könnyed fajta darab, ami magával ránt és te teljesen ellazulsz. Ez az a film, ami magával ránt, elgondolkodtat, és akár megsemmisít kemény 3 óra leforgása alatt. Bevallom én magam három részletben néztem meg – egy szünet volt a tusolás és egy a vacsora -, de így is elég megrázó élmény volt. 1999-ben bemutatott filmdráma, Stephen King adaptáció. Most nem akarom leírni a cselekményt, akit érdekel úgyis utána néz.

A lényeg, hogy elgondolkodtatott (csúnya is lett volna ha nem így történik). Hogy milyen érdekes ez az “élet”-nek nevezett valami! Mindenkinek egy esélye van és senki sem tudja, hogy ez milyen hosszú ideig tart. 20 év? 40? Vagy 80? Nem tudni, viszont mindenki maga irányítja és írja meg saját történetét.
Van hogy a sors (ami megint csak egy furcsa, kiszámíthatatlan és néha ironikus) nehéz helyzetekbe hoz és kérdések elé állít. Te döntesz – talán ezen a döntéseden soha többé nem tudsz változtatni -, aztán pedig várod a következményt.

Ez a film újra felnyitotta a szememet, hogy ezt az egy esélyemet minél jobban ki kell használnom. Lehet, hogy aztán egyedül öregszem meg és egy idősek otthonában fogom végezni, de ha majd lepereg előttem életem filmje, azt akarom, hogy minden egyes képkockához legalább egy regényt tudjak írni!

– 2016. október –

Azok a független, erős nők

Volt egy újabb elmélkedős másnapunk, most a független nők voltak terítéken. Hogy régen mennyire más volt, mennyi minden változott, hogy összemosódtak a férfi és a női szerepek. Hogy most gyakorlatilag alig vannak “női feladatok és kötelességek” és ugyanígy férfiaknál. Megerősödtek és függetlenedtek a nők, ami kicsit félelmetes, de én örülök neki.

Én magam is független nő akarok lenni, nincs szükségem arra, hogy eltartson egy férfi. Ez egyfajta életcél számomra, amin keményen dolgozom. Az egyetem utolsó évébe lépek lassan és decemberben lesz 3 éve, hogy dolgozom. 2,5 évet húztam le egy kisebb cégnél bérszámfejtő asszisztensként, majd jött egy jól ismert multicég, ahol kontrolling gyakornok vagyok. A gyakorlatomat itt akarom megcsinálni, ha megszereztem a diplomámat, akkor vagy itt vagy egy ennél is jobb helyen tudok majd dolgozni. Persze, szeretnék majd szőke herceget, eljegyzést, esküvőt, gyerekeket, de úgy gondolom, hogy ez még várhat magára. Most azon vagyok, hogy a karrieremet és a kapcsolataimat építsem, hogy meg tudjak állni a saját lábamon, egyedül. Azt akarom, hogy tiszteljenek a munkahelyemen és ne kezeljenek “csak nőként”, mert hiszem, hogy én is ugyanúgy képes vagyok elvégezni a feladataimat, mint ebben a pozícióban dolgozó férfi.

Természetesen, amikor megállapodok és összeköltözöm egy férfival, én fogom a háztartást vezetni, én fogok főzni, idővel gyereket is szülök és nevelem, hiszen “ez a dolgom”. Viszont mindemellett ki akarok teljesedni önállóan a munkámban és a hobbimban is.

– 2016. szeptember –

Tökéletes család

A minap házibuliban voltam. Abban a fajta házibuliban, ahol este ivás, pipázás, zene, társasjáték megy, másnap meg beszélgetés.. de az a filozofikus beszélgetés. Feljött a kérdés, hogy milyen lenne a mai világban az ideális családkép. Azt mondtam (lehet elfogult vagyok), hogy olyan, mint az enyém.

A tökéletes családban nőttem fel: apa, anya szeretik és tisztelik egymást és ott van két gyerek, akiket próbálnak megfelelően, tisztességesen nevelni. Kinek mi számít annak.. Az tény, hogy én egyetemista vagyok, mellette dolgozom, a húgom pedig jól tanul a középiskolában.

Nem egy gazdag családban nőttem fel, de sosem kellett nélkülöznöm. Anyuék próbálták a tökéletes alapot megteremteni nekünk, a tökéletes példát mutatni. Az ő idejükben mások voltak a társadalmi elvárások, viszont úgy érzem, hogy felvilágosult gondolkodásuk és neveltetésük juttatott el oda, ahol most vagyok. Sokat köszönhetek nekik. Mindig arra gondolok, hogy nekem is legyen legalább ilyen életem mint nekik és akkor már boldog leszek.

Szerető család, lakás, és a megélhetéshez megfelelő mennyiségű pénz. Ennyi a receptje. No meg az egészség!

– 2016. augusztus –

Szépség

Úgy gondolom, hogy ma már nagyon sokat számít a szépség, a külső. Előítéletesek az emberek: azzal állnak szóba, aki szimpatikus számukra. Azzal, aki ad a külsejére és ápoltnak néz ki.

Azt mondják a szépség belülről fakad. De mit jelent az, hogy valaki szép? Mitől szép? Szerintem ez az egyik legrelatívabb dolog a világon. Mindenkinek más tetszik: rövid/hosszú haj, alacsony/magas, vékony/teltebb. És milyen jó, hogy ilyen sokfélék vagyunk! Sokan irigylik vagy gúnyolják azt, aki más. Pedig ez hülyeség, de ez már egy másik témához tartozik.

El kell fogadnunk a másikat olyannak, amilyen. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai is. Neked is, nekem is. Ha pedig megtanulod elfogadni a másikat, akkor gyerekjáték lesz elfogadni saját magadat is. Persze, vannak rossz tulajdonságaink, amin igyekszünk javítani, de ez így a helyes. Mindenkinek van hova fejlődni, mindig van feljebb, akkor is, ha azt hiszed, hogy a csúcson vagy már.

Az pedig, hogy valaki jól néz ki, nem egyenlő azzal, hogy szép. Szerintem a szépség egy összetett dolog. Ha jó a sminked, jó a frizurád, sőt a szetted is tökéletesen össze van állítva, akkor az azt jelenti, hogy jól nézel ki. Ha már belülről is minden rendben van: boldog vagy, jól érzed magad a bőrödben és ez látszik is! Ha megszólalsz és értelmes mondatok tudnak kijönni a szádon, nem pedig trágár szavakat használsz kötőszavakként, illetve tudsz beszélgetni a legújabb kozmetikumokon vagy trendeken kívül más témákról is. Ha intelligensen meg tudod osztani másokkal a véleményedet, és mindeközben sugárzik belőled a karaktered, az, hogy milyen ember is vagy. Na akkor vagy szép!

– 2016. február –

Amik számítanak az életben

Biztos voltál már beteg, mindenki volt. És úgy igazán beteg, ami az egész életedet megváltoztatta, megváltoztathatta vagy elvehette volna? Én azon szerencsések közé tartozom, akik erre a kérdésre “nem”-mel válaszolnak és azon szerencsétlenek közé, akiknek közeli hozzátartozójuk válasza “igen” lenne.

Körülbelül 14 éves lehettem. Anyu annyit mondott, hogy csak egy kivizsgálás miatt kell befeküdnie a kórházba. Már nem is emlékszem pontosan hány napot volt bent. Azt tudom, hogy apu jött értünk a suliba és utána egyből mentünk látogatni anyát. Aztán az a következő emlékképem, hogy le kellett vágni a haját, mert nagyon hullott. Apu vágta le neki és onnantól kezdve parókát hordott. Később kiderült, amitől féltem: anyu a rákkal küzdött meg. Az orvosok azt mondták, hogy a műtét utáni 5 év a kritikus időszak. Anyu nem mutatta ki, hogy gyenge, de én rettegem abban az időben. Akkor értettem meg azt, amit folyamatosan hallottam Tőle már azelőtt is:

A pénz nem fontos. Az a lényeg, hogy egészség legyen.

Igaza volt. Persze, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lényeges tényező a pénz, mert valamiből meg kell élni, alapvető dolgokra mindenkinek szüksége van. Viszont hiába van valakinek rengeteg pénze, ha az illető nem egészséges, nincs párja, nincs családja, nincsenek barátai. Ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak az életben.

– 2016. január –